#Benkő László


Fotó: Tarlós helyettese Benkőékkel penget
 

Fotó: Tarlós helyettese Benkőékkel penget

Két nap múlva jótékonysági koncert lesz a Kőbányai Kőrösi Csoma kulturházban, ennek próbájáról rakott ki fotókat Facebook-oldalára György István főpolgármester-helyettes, aki Benkő László és Póka Egon mellett fog gitározni.

hvg.hu hvg.hu

Fordulat történt az Omega-tagok és a taxis ügyében
 

Fordulat történt az Omega-tagok és a taxis ügyében

Közel lehet a megegyezés az Omega tagjai és a taxis között, akik között vasárnap hajnalban tört ki verekedés egy vita után – közölte a Bors. A taxis cég vezetője korábban odaígérte a lapnak a diszpécser és Benkő Lászlóék beszélgetésének hangfelvételét, most viszont azt mondta, egyik félnek sem használna, ha ez nyilvánosságra kerülne.

hvg.hu hvg.hu


Megszólalt és teljesen mást mond az omegásokkal verekedő taxis
 

Megszólalt és teljesen mást mond az omegásokkal verekedő taxis

Teljesen máshogy látja a vasárnap hajnali incidenst a taxis és az Omega két zenésze, Benkő László és Debreczeni Ferenc. A szabadlábon védekező taxis szerint ő két perc alatt kint volt a címen, a zenészek nem voltak józanok, és ezért nem akarta őket elvinni, valamint először őt inzultálták Benkőék.

hvg.hu hvg.hu

Szabadlábon van az Omega zenészeit szétverő taxis
 

Szabadlábon van az Omega zenészeit szétverő taxis

A budapesti taxis vasárnap hajnalban verte össze az Omega együttes két zenészét. Debreczeni Ferencnek a bal kézfeje és a nyaka sérült meg, valamint eltört az orra, Benkő Lászlónak a jobb tenyere és a bokája ment tönkre.

hvg.hu hvg.hu